Mintha a sajátja lenne. Észrevehetetlenül tökéletes.
A tekintetünk elárul sok mindent” szoktuk sokszor hallani. Valamint nekünk nőknek nagyon fontos, hogy szép, hosszú, fekete, sűrű, ívelt szempillánk legyen. Sajnos ez nem mindenkinek adatott meg. Ám ahogyan fejlődik a világ egyre praktikusabb, viselhetőbb szépészeti eljárásokat, anyagokat fejlesztenek ki, az erre elhivatott szakemberek.
Az 1900-as évek elején indult hódító útjára, természetesen Hollywoodból, mint sok más is a műszempilla. Elsők között a neves Max Factor helyezett pót szempillákat a színészeknek. Talán akkor nem is gondolták, hogy milyen sikere lesz évtizedekkel utána az utcai viseletben is, egy jóval tovább fejlesztett változata.
Ma már a műszempillák színes skálája várja a kedves érdeklődőt. Három fő csoportra oszthatjuk soros, tincses, szálas.
Ezek természetesen különböznek a tartósságukban, felhelyezésükben valamint különbség van horhatóságukban is.
Soros műszempilla:
Elsőként említeném, hiszen talán a legismertebb volt néhány évvel ezelött, s a legrégebbiek közé is sorolható. Nagyon változatos méretben és formában kapható, akár egy-egy kimagasló, de hétköznapi alkalomra is felhelyezhető, vagy tollas, csipkés, gyöngyös és még számos variációban kapható extrém alkalmakra.
Felhelyezésük egyszerűbb, hiszen egymásba kapcsolódva nevéből adódóan érthetően egy soron van, így ügyesebb kezűek akár otthon is fel tudják ragasztani.
FONTOS! A ragasztóra nagyon figyelni kell a vásárláskor, hogy bevizsgált, allergiamentes legyen, hiszen a szempilla tövéhez kell ragasztani, s nem minőségi, valamely olcsóragasztóval szemirritációt okozhatunk.
Megjegyzés: Mindenképpen javasolnám, hogy a felhelyezést bízzuk szakemberre, hisz a legtöbb szalonban ma már van speciális ragasztó, ill. oldószer. Legbiztosabba 3d (szálas) műszempilla ragasztója.
Ezt a szempillatípust különleges alkalmakra javasolnám, mert a kifutók, színházak világát idézi. Tartósságuk még nagyon jó ragasztóval is rövid idejű.
Tincses műszempilla:
- Nagyon sok éven keresztül vezett a kozmetikai „toplistát”, s a mai napig ismertebb a vendégek körében.
- Nevét annak köszönheti, hogy 5-6 különböző hosszússágú szál van összeillesztve, s így ragasztjuk a szempillák tövéhez. Felhelyezése szakembernek rendkívűl egyszerű, gyors megszépülése tekintetünknek. Otthon is felhelyezhető, picit bonyolultabb, így hogy szép legyen csak kimondottan ügyes kezűeknek javasolnám, hiszen akár ellentétes hatást is elérhetünk vele.
- Nagyon sok drogériában kapható már, nagyon változatos méretben: XS – Xl -ig. A méretválasztás nemcsak saját szempillánkhoz, hanem a kívánt hatás eléréséhez is javasolt átgondolni. Dúsításért: szempillánkkal közel azonos méret, hosszabítás (dúsítás): 1-2 mérettel hosszabbat, csábító, igéző tekintethez választhatjuk akár a szempillánk méretének a dupláját is.
- A tincses műszempilla egyetlen, talán legzavaróbb látványa a tincsek végén (tövén) lévő csomók, melyek felhelyezés után is láthatóak – ezért fontos a szakszrű felhelyezés. Ma már ismeretes olyan tincses műszempilla, maly csomó mentes (Knot Free). Ezek felhelyezése egyszerűbb, látványa sokkal szebb-Javaslom!
- A tincses szempillaragasztóknak is széles a skálája, mind gyártóban, mind minőségben, ezért kérje ki szakember segítségét. (Nem képviselek M.o-on egyetlen márkát sem, de mindenkáppen kérje ki az otthoni felhelyezésekhez is a kozmetikusa véleményét, esetlegesen vásároljon otthaora is kozmetikusától. Nagyon fontos a MINŐSÉG! Nem minden esetben a LEGDRÁGÁBB a legjobb, de az extra olcsósággal (pár száz forint) vigyázni kell, hiszen könnyen becsapják még a szakembereket is. Jól hangzó reklámokkal, miért is drágább, vagy éppen miért van a piaci ár alatt..
SZÁLAS műszempilla, 3D műszempilla, Szempillahosszabítás
Ezt a módszert mondhatnánk tartós szempillahosszabbításnak is, hiszen viselete 1-2 hónapig is eltarthat, de max a szempilla élettartamáig. Ma már nagy elismerésnek örvend ez az eljárás. Hazánkban 4-5 évvel ezelőtt indult hódító útjára, amikor is egyetlen cég forgalmazta, s még a kozmetikusok is furcsán pillangattak, hogy „biztos?”. Akkoriban furcsa tekintetek sokasága övezte az eljárást, sokan kétkedtek a tartósságában, szépségében, s az egészet „új Amrikából jött hókusz-pókusznak” tartották. Mára több ezer KOZMETIKUS alkalmazza ezt a módszert, s vendégek ezrei örvendenek. A nehezebb kezdet után fergetes irammal hódít, ezért kell figyelmesnek lennie mind a kozmetikusnak (leginkább), mind a vendégnek, mert sorba jelentek meg az import cégek, s nem biztos,hogy minden az, aminek látszik.
Csábos tekintetet varázsol úgy, hogy a LEGTERMÉSZETESEBB HATÁST kelti. Ami miatt a legtermészetesebb a szálankénti felhelyezés, valamint az igan széles méret, súly, forma választék. (már itt is lehet különbséget tenni a forgalmazó cégek között)
Elérhető természetes hosszúságú, dús hatás, de akár extrém hatást is el lehet vele érni.
MIÉRT?- Mert ahány szempár, annyiféle szempillahosszabbításnak van lehetősége, hogy teljesen egyénreszabott legyen.
Egy szemre különböző 3-4 -féle hosszúságú szempilla kerül felhelyezésre, s szemenként akár 50-60 szálat is felhelyezünk, így érve el , hogy teljesen csodás és természetes legyen tekintetük.. Ehhez természetesen fontos, hogy nagyon körültekintően a legmegfelelőbb szempillákat válassza ki a kozmetikus. Vendegeimnél otthon, baráti körben, munkahelyen észre sem vették, csak „ valami olyan más rajtad” mondatot hallották.
A 3D szempilláknak súlya nincs, mondhatjuk súlytalanok, így nem viseli meg saját szempillánkat sem a viseletük, az eddigiekkel ellentétben. Így súlytalansága miatt viselőjének is rendkívül kényelmes és észrevehetetlen.
A szempillák mérete, súlya, valamint íve nagyon váktozatos, ezzel segítve munkánkat
Megjegyzés: Miután előzőekben már említettem, egyetlen hazánkban kapható márkát sem képviselek, viszont már többet kipróbálta, hisz elsők között kezdtem a felhalyezést (még csak egyetlen forgalmazó volt), így tudom mi a különbség a szempillák, ragsztók, s más hozzá szükséges termékek között. Ezért nagyon szívesen adok tanácsot a választási nehézségeknél.
Tartsuk mindig magunk előtt: „ A SZEMÜNK KINCS!” , ezért se a magunkéval, se a vendégével ne játszunk. Ne nevet, ne árat, ne hangzatos márkát, hanem MINŐSÉGET válasszunk.
A minőségi gyártók és forgalmazók szepilla termékei:
- rendkívűl tartósak
- nem károsítják a saját szempillánkat
- viseletük kényelmes
- nem okoz irritációt
- nem érzékeny külső hatásokra (víz, gőz, pára)
- szinte folyamatosan felhelyezhető, viselhető
- elő-, és utóápolókat is forgalmaz
- termékeiknek széles a skálája
- csak szakembereknek árulják (kérik a szakmai végzettséget igazoló okiratot)
- felhelyezés hosszadalmas a precizitás miatt (min 1 óra)
- rendelkezik a forgalmazó gyártói tanusítvánnyal.
Amit fontos betartani:
- ragasztás után 2 óráig NE érje víz
- ragasztás után 2 óráig NE ússzon, NE tusoljon, NE szaunázzon
- ne használjon szempilla dauert
- ne fesse tartós szempillafestékkel
- ne használjon vízálló szempillaspirált
- ne használjon szempillaspirál lemosót
- ne göndörítse a pillákat
- ne dörzsölje erősen a szemeit
|